Mysore – indiai hétköznapok

A mumbaii akklimatizálódási időszak után, végre valóban megérkeztünk Indiába, elkezdődött mysore-i életünk, kezd kialakulni egyfajta rutin.
Jógázunk, tanulunk, olvasunk, mosunk sőt még dolgozunk is – pont mint otthon.

Mégis mi ebben a nyaralás? – tevődik fel a kérdés most sokatokban.

A klasszikus értelemben semmi, és mégis kikapcsol minket, vagyis jobban mondva “átkapcsol”.

Mysore market

Alig egy hét után máris egy teljesen más üzemmódban vagyunk szellemileg és lelkileg. Azáltal, hogy fizikailag leegyszerűsödött az életünk – kisebb térben lakunk mindössze annyi holmival körülvéve, amennyi egy 40 literes hátizsákba belefér -, az elménk kezd leegyszerűsödni, kitisztulni. Kezdjük felvenni a helyi életstílust, ami lassabb, tudatosabb, egyszerűbb, és igazán jól esik túlterhelt nyugati elménknek.

Míg Marc gyakorlatilag 100%-ason a jóga tudományának szenteli napjait, addig én sokkal lazábban, komótosabban élek. Már lefoglaltam egy ayurvedikus táplálkozási és főző kurzust, de még nem kezdődött el, így van időm jobban megismerkedni Mysore-ral, jobban mondva azzal a városrésszel – Gokulammal – , ahol lakunk. Ez a város legnyugodtabb, legkellemesebb része: alapvetően egy lakónegyed, sok-sok jóga iskolával, ayurveda klinikával és spaval megspékelve.

Mysore palace

Természetesen, ha már itt vagyok, eljárok reggelente egy jóga órára: “hatha jóga mysore style”, ami annyit jelent, hogy a bevezető imádság +légzőgyakorlat és a befejező néhány asanából álló gyakorlatsor között mindenki a saját tempójában végzi a gyakorlatokat. Ez először furcsa volt, de már egyre jobban tetszik. Nem kell senkinek a ritmusát követni, nem kell senkire figyelni. Aki esetleg egy normál jóga órán hajlamos arra, hogy saját asanáit másokéhoz hasonlítsa, nos, annak erre itt semmi esélye. Újabb pozitívum.

A tanárom, egy fiatal indiai lány rendkívül jó; semmi sallang, semmi coolság, semmi erőltetett szerepjátszás. 100%-osan jelen van az órákon, és csakis arra koncentrál, hogy kijavítsa a pozíciónkat és segítse a fejlődésünket. Ő a legjobb tanár, akivel valaha dolgom volt, és igazán hálás vagyok azért, hogy rátaláltam erre a jóga iskolára .

Mumbairól írt posztomat visszaolvasva még inkább érzem, hogy milyen sok pozitív változáson mentünk máris keresztül az elmúlt rövid de annál intenzívebb időszak során. Szomorú, hogy mumbaii élményeinket mennyire megbélyegezte a félelem, amellyel alig 2 héttel ezelőtt Indiába érkeztünk. Alapvetően nyitott emberek vagyunk, mégis hagytuk, hogy az otthonról hozott – rémtörténeteken alapuló – előítéletek befolyásolják az országhoz való hozzáállásunkat.
Az ismeretlentől való félelem – mint mindig – saját tudatlanságunkból fakadt, minden olyan idegen volt: az emberek akcentusa, arcmimikája, gesztusai, a szokások, a szagok és zajok. Minden.

Az idegenszerű lassan egyre ismerősebbé válik, az értelmezhetetlen gesztusok értelmet nyernek, az érthetetlen akcentust megszokja a fülünk, és folyékonyan értelmezi az agy, ahogy a zajokhoz és szagokhoz is hozzászokik. Ahogy a szokásokat lassan elfogadjuk és adaptáljuk: eltakarom a vállam és a lábam az utcán, nem probléma, jobb kézzel nyújtunk és veszünk el dolgokat, jobb kézzel eszünk, stb., egyre több szellemi és lelki kapacitásunk marad egyéb dolgok befogadására: a gyönyörű, meleg színek kavalkádja, az ételek íze, a nők gyönyörű, tarka ruhája, és érdekes ékszerei, a különböző szebbnél szebb bőr- és szemszínek (sminkesként ez különösen lelkesedéssel tölt el), stb.

Az utóbbi napokban pedig elkezdtem egyre inkább megnyílni, valóban, őszintén figyelni az embereket, aminek hatására mosolyokat, igazi bensőséges reakciókat kapok. Ma reggel jógára menet például megmosolyogtam egy iskolába induló kisgyereket: nem volt több, mint 5-6 éves, aprócska termetéhez képest egy óriási hátizsák és egy szintén méretes válltáska lógott rajta. Az arcáról lerítt, hogy iszonyatosan koncentrál, hogy megtartsa az egyensúlyát. Aztán összenéztem az anyukájával, aki az udvarról figyelte a hősies küzdelmet. Ebben a pillanatban nem voltunk idegenek, egyikünknek sem számított a különböző kulturális háttér, nyelv vagy neveltetés; két nő nézett egymásra őszintén, nyíltan, a szeretet nemzetközi nyelvén kommunikálva.

Palace garden

Ezek azok a pillanatok, amikért érdemes utazni, érdemes kimozdulni saját kis életterünkből. Ha eléggé lelassulunk és megnyílunk, hamar rájövünk ugyanis, hogy bárhol is élünk, mindannyian ugyanolyanok vagyunk, ugyanarra vágyunk. Bőrszín, nyelv, vallás mit sem számít. Ez a tudás pedig mindent leegyszerűsít, megszépít, a világ pedig nem tűnik többé olyan kaotikus és veszélyes helynek, mint azelőtt.

Az ún. lassú utazás szépségeiről előző cikkemben itt olvashattok.

Comments are closed.